Államélet #8. Elkövettem első aljasságomat is, Mojzest megkerestem magántelefonján, hogy adja meg az új hivatalit. Még ilyen áttételesen is utálom ezeknek a dolgoknak az összekeverését.

Délutánra marad megint a FEUVE. A szöveges esszékérdést sikerült átpasszolnom Pdr-nak, jee. És akkor elkezdtem végre [akkor = 20:08]. Ez a cucc mekkora faszság. Életem egyik legfeleslegesebb és legbutább feladatát végzem el. Ó, azt a rücskös farkú szamárcsődör stb. Pénzért én mekkora ótvarságokra képes vagyok. Folyamatellenőrzésről, kontrollingról, belső auditról szól, és csak az nincs benne konkretizálva, hogy mit kell ellenőrizni. A módszertanban sem. Olyan szavakat találok ki, hogy adatérkeztetés.

Egész fronton multiprocessz.

Düh- és munkamorál, és inkoherencia-post. És csacsogósabb szeretnék lenni. Az egész napomat kitölti a búzavirágkék pólóm. Nagyon élénk, és a periférikus látásba oly kellemesen csúszik bele. Blogger vagyok, a fiatalság kultúrális elitjéhez tartozom.

Vettél egy nagy levegőt és belenyugodtál, hogy belédrajzolok? Belémnyugodtál. Kedves :)

A linkek, a blogroll elhagyása nem felnövés vagy érettség volt nálam, hanem zavar. Zavarérzet. Képtelen voltam korrekt mód rendbentartani a linkfalat, hetente ki-be pakolászni az auktorokat, lehetett volna benne 20-30 item, és furton-furt azon kellett gondolkoznom, hogy akkor én most kit szeretek én valóban?, vagy elegendő az, hogy olvasom, vagy mit is akarok én ezekkel, jelezni, hogy haver vagy, kapcsolatokat építgetni, számítani arra, hogy megnézik a statisztikáikat, hogy akkor ez az ember (én) belinkelte őket? - fárasztó tevékenység volt, öntelt és egoista. Ezen a kérdéssoron elcsúsztam, nem tetszettem magamnak, és akkor jött az önző autoritás, hogy az lesz: ezen a helyen én vagyok, pont, hálót nem szövögetünk, ha meg egy post egészen pontosan megmondható, hogy tetszett vagy fontos, akkor azt megmondom.

A Módszerről #4. Létezik az az érzés, amikor egy bekezdés kanyargósságban és tömegben kezdi elérni az ideális post paramétereit, kb. 200 szó, és legyen egy magja, amit körbeszősz. Térjen vissza valahová, minimum érkezzen meg.

Ha matekos stílusban írnám le ezt a kanyargósságot, a görbületet (görög ró), akkor biztos lenne benne szögletes zárójellel is, összetett lenne, a harmadik derivált konstans, többváltozós, nagy kövér képlet.

Tegyük fel hogy (TFH). Hogy sikerül, hogy rákerülsz az ívre. Mint a klotoid, a kedvenc útépítési szakgörbém. A kormányt egyenletes iramban tekered a kanyar bevezetőjében, aztán megtartod az ívet és szépen hagyod visszapörögni egyenesbe.

És angyal jövel könnyű szárnyakon, és nyújtja a linket az ellentengernagyos felvetésre. Persze, Wikipeia. Annyira szép kerek a történet, hogy elmesélem (nagyon élek :)

A történet ott kezdődik, hogy a vitorlás hadihajók az ágyúikat a hajótest oldalában viselték, az ágyúcsövek sorban egymás mellett néztek ki kétoldalra, akár 4-5 fedélzeten is egymás felett. Az a hajó tehát, ami egyidőben tudott mind a két oldalra tüzelni, aktuálisan kétszer akkora tűzerőt képviselt.
A tengeri ütközet így taktikailag oda fejlődött, hogy a squadron hajói egymás mögött haladtak libasorban, és megpróbáltak rést ütni az ellen libasorán, mert a résen keresztülhaladó hajók kétszer olyan hatékonyan dolgozhattak. A sorban hajózás nagyjából egyforma manőverezőképességű hajókat igényelt, a csatahajókat tehát osztályokba sorolták, és később is ezeknek az osztályoknak megfelelő hajókat építettek, a műfajt pedig sorhajónak nevezték.
A módszer legnagyobb alakja egy Michiel de Ruyter nevű németalföldi admirális az angol-holland kereskedelmi háborúkból. Miatta mondhatta angol kollégája, hogy "az ördög hollandusokat szarik" (in Joseph Heller: Képzeljétek el, Európa, 1990). Végeredményben becsülték egymást.

A squadront nagyjából középről az admirális (Admiral) irányította (zászlójelekkel); elöl a helyettese haladt (Vice Admiral), ő volt a faltörő kos, akinek feladata volt áttörtni az ellenséges vonalat; a sor végén, a legveszélytelenebb pozícióban a junior tengernagy hajózott (Rear Admiral = ellentengernagy), és adott esetben összeszedte a vert flotta maradékát. Győzelem esetén ujjongott.
Tartalék. Utánpótlásválogatott. Trónörökös. Legkisebb királyfi. Dauphin.

A rang pedig az újabb kori flottáknál is fennmaradt, mint az admirálisok közt az alacsonyabb besorolásúakhoz tartozó, a sorhajózós taktikára pedig még a II. világháborúban is volt példa.

Az elölmegy-hátulhajózik rész tökéletes esztétikájú. Geometria.

Orrketrec. Amikor nem idéz Hamvast, és nem metafizikát akar csinálni vagy megélni, akkor nagyon jó. Párbeszédben persze minden elviselhetőbb. Amikor tényleg jó, akkor képeket rajzol, és ezek valóban elsőkezűnek tűnnek, ami olyan ritka. Szerintem a miszticizmus ide teljesen felesleges. Miszticizmusnak nem jó, csak elriasztja azokat, akik erre finnyásak. Az ilyesmi izlés dolga. Akkor inkább Meister Eckhart (Tizenöt Német Beszéd, Kráter Műhely Egyesület, 2004).
Sirályhívő, ami azért fontos, nagyon szeretem a sirályokat. A legjobb íveken mozgó madarak.
És nem bíznak teljesen egymásban, ez is mennyire meglepő, de itt-ott kiderül. Bár miért bíznának. És nem mindent ad ki magáról, ami szintén működik. De nem trükk.
Jó. Keveset beszél mellé. Olvasmányos. Abban a ritmusban, hogy ha kinyomtatnád, akkor nagy betűkkel, legalább 14-es méretűvel nyomtasd, hogy lassú legyen olvasni és mindennek meglegyen a maga hangsúlya.
Péterfynek van egy ilyen könyve (Bányató, Palatinus, 2004), csak trippek nélkül, és a Terézia Mora (Különös anyag, Magvető, 2001) ilyen még, ami hirtelen eszembe jut, és ha számítanak a párhuzamok.

Vigyázz magadra.

aBarbi. A fontos posztot senki nem kommentezi, nekem meg már kicsit... nem tudom, elkényelmesedtem... hogy mindig én (hogy gyakran). Pedig az egy fontos poszt.

Még mindig nem tudom, hogy mit akarok belőle kihozni, de fontos. Ezt muszáj megjegyezni.

Szurkoltunk ma együtt mr.a-nak, kéz a kézben (részemről mondjunk mancsot). Körlevéltervezet. Szeretetlevéltervezet. Olyan jó és ritka a usertől pozitív megnyilatkozásokat kapni, tudom gyakorlatból.

És nem is aludt sokat, a drága (... bár a magam részéről én naponta archiválok). Hanem öndokumentációt csinált, szép.

"Ura vagyok a helyzetnek." (a)

Azóta meg mindenki őrülten posztol, vicces.

Blog-sablont tartok karban, nem mintha ez különösebben érdekes lenne vagy közérdeklődésre számot tartó, de a trial-error módszereimmel nagy és felesleges zúgás-villogás leszen, momentán most érek rá, bocs.

Kész. [15:12] Működnek a postokra mutató linkek.

Nincs igaza a Matulának, hogy személyeset semmit. mr.a-nak is volt ilyen korszaka, de meggondolta magát. Most érzem, hogy csak radikálisan és végtelenül személyeset lehet csinálni. A forma kifújt, illetve most vágják agyon azok az un. fiatalok, akik még lesznek 5-10 évig, tartalomtól-világmodelltől-mondanivalótól már régen odébb vagyunk, és csak én vagyok (én maradtam, engedtessék meg). Tulképpen tök automatikus, hogy a Blog van. Sajátirodalom.

Legyen példa az NG, a Tündérvölgy, a lemúrok. Most attól tartok, hogy ezek a fickók már öregek, és tényleg, ezek 50 évesek, pedig még mindig úgy gondolok rájuk, mint tehetséges fiatalokra. (Wow, lassan magam is 10 éve vagyok tehetséges kezdő fiatal mérnök.)

Neme kontrapunktja ő, lassan megszeretem. Szót érthetni vele - érteni lehet vele.

Kalapom leng, port söpör, laudációm fellengz, sasszém kék vért kóserol.

Utazó utaz, és ezt rendelésre teszi. Házi feladatot az utazó nem szabotál. Hobbiból nem utaz, a rendelés a profizmus kritériuma, minimum kondíciója. A személyes indíték nem elegendő, megrendelőnek lennie kell, hiszen hobbisták nem vagyunk. A Teremtés nem tűri a l'art pour l'art léhaságot.

Blogot az ír, aki unatkozik. Ez számomra kellemetlen, de megalpozott felismerés: jelenleg semmire nincs időm, ezt most ne a szokásos nyüszögések közé tessen sorolni. Blogot írni szabadidős hobbitevékenység, sport, kacsavadászat, dögmeleg a stégen, nádas, zümmögő szitakötők a nehézszagú víz felett, pecabot és Matula bácsi; és aki ennél többet mond, annak még nem szorították meg a tökeit vérre menő feladattal.

Kellene ma pl. borotválkozni is. Nem fogok.

Jé, a kicsi S4lly megint beszélgetős :-)
Gotchaaaa 2004.11.17
Látható, ő is fényképezik (az ott egy objekt ív).

Kedves rajongó,
önnek igaza van. Sajnos. Utánanéztem. Ez okból Önt most szívest-örömest sértegetném. Alkalom adtán meg is fogom tenni, szavaimat vegye készpénznek. Lehet, hogy Önnek eggyel több diplomája van, mint nekem, viszont én jóval nagyobbat ütök. És az sem zavar, hogy kompenzálok; gyarló a hús (a könyök, a csontos bütyök, a kerítésléc).
Egyébiránt köszönöm, pallérozásomra tett kísérleteit ha reménytelennek is gondolom, azért mégis, apró öröm az analitikus filozófia eme fáklyavivőjének kitüntető figyelme.

(Ha ezt azért csináltad, hogy végre valaki elolvassa a nyomorult oldaladat, akkor legyen, pavancsolj kévlek. Jól fogok mutatni az önéletrajzodban is.)

Repeső igyekezettel, hogy az Ön szókincsét a továbbiakban is irodalmi és áltudományos frazeológiájában ösmeretlen alakzatokkal hizlalhassam:

[itt a nevem állt]

Ui. Továbbá blogomat nem szerkesztem, hanem szarom. Értsd: dől belőlem, mint tehénből a szar (közismert agrikultúrális fordulat).

-- Eredeti üzenet --
Feladó: r.a
Címzett: text@vipmail.hu
Elküldve: 2004.11.18 01:00
Téma: tisztelt text úr, figyelmét hadd hí­vom fel egy sajnálatos tévedésre, miszerint a világszerte _pleonazmus_
néven ismert nyelvi-nyelvhasználati jelenséget ön mai
[tegnapi], eme botlástól eltekintve egyébként közérdeklődésre
számot tartó, tanulságos valamint gondolatébresztő beírásában
(még ha csak zárójelben is) "szóismétlés"-nek illette.
Bízom benne, hogy a közeljövőben hamarosan alkalma nyílik
tőlem szerzett új ismeretének hasznosítására szellemiekben és
stílfordulataiban mindegyre csinosbuló blogjának
szerkesztésében.

Nem múló üdvözlettel:
r.a
http://ra.underground.hu/

Bowie, a Glamrock Baknyúl. Ügyes gyerek, okos is, szép fiú is, de nem érdekel, amit a zenéről gondol. A popról sok érdekeset gondol, és a sztárságról szintúgy, de ezekkel a témákkal nem akarok túl sok időt tölteni. Ha már mindenképpen egy sztár kell nekem, akkor legyen nő, ott legalább lenne egy használható funkciója.

Tovább ezen a szálon, beugrott: a Madonna a David Bowie párja, csak nőben és olaszban. A dolog, ami miatt annó találva éreztem magam, és nekikezdtem bolgokat olvasni, a voyeur-attitűd volt: "You think that being a girl is degrading. But secretly you'd love to know what it's like, wouldn't you? What it feels like for a girl." Nem gondoltam degradálónak, persze (nempersze :). Eredetileg egy Madonna-szám (What It feels Like For A Girl), én a neverminder-nél találtam.

Most "erre" vagyok, amerre nem találnak. Szavakat.
Groteszk érzés.
Azt hittem, hogy ha én írok, akkor ti majd elmondjátok, hogy milyen vagyok. Mert ezt nem tudom eléggé. Ő pedig a jelek szerint szabotál :-)
Köszönöm, egyébként (a nemtalálást). Akkor még van hová elszaladnom. Örülök.

Az Nyájas Adófizető kegyetlen, részvéttelen alak. Ítélkezik, pedig ez nem dolga neki. Olvasni a dolga neki. Nagy a kísértés, hogy otrombának mutatkozzam előtte. Például a KLTE biológia-ökológia szakára egy évig STIHL-fűrészes pólóban jártam, csak hogy érezzék a törődést.

OK, rájöttem a dolog szociológiai jelentőségére: a geek azért jó, mert szerel. Ez volt eddig az egyetlen szavazógép, ahol nyilvánítottam, ahol habozás nélkül ixeltem, hogy yes, én olyan vagyok, és megkönnyebbülten bólogattam, mint aki méltó helyét lelte valami taxonómiai cipősdobozban.

Van 2-3 név a telefonomban, akiről fogalmam sincs, kicsoda. Halvány se. A becsületes megoldás az lenne, ha megtárgyalnám magammal, pironkodnék és szememet lesütném, hogy embereket tahó módon elfelejtettem.

De nem. Jelentkezzen, aki engem ismer, és én őt nem ismerem. Pontosítok, még egy feltétel van: szeretném is ismerni. Perfekcionista és gyakorló mizantróp.

Utána megjött az eszem, és befejeztem, hogy költész könyv olvasható emberi. Minden lépcsőfokon egy koppanás.

És esküszöm, előbb írtam, mint olvastam Abszinthot itt, vagy felfogtam volna, hogy most erről van szó körülöttem. (Utólagos hozzáfűzés a dolgok együttállásáról, 15:28, időrend üsméleg leszarva.)

További bejegyzések ebben a témában:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10