Gika, beszélsz te magyarul?

***

Gika, az Ágikából rövidítve. De nem magamtól jöttem rá, Sz.J mondta.

Igen, Gika beszél magyarul, a srác nem beszél (Jan Przansek), vagy csak alig, és interjút is angolul ad, és kéri, hogy angolul is folytassák. Füves fejű ipari alpinista, álla csúcsán ceruzavékony varkocsba font szakállal, bátor, de nem az eszéért szeretjük. Arra, hogy honnan volt minderre pénz, nem válaszolt, még csak nem is tért ki, azt mondta: kérem a következő kérdést (kopjatok le). Itt kissé sántít az ártatlansága, eredetisége.

Szimmetrikusan, egy-egy kérdésre kifuttatott szerkezet a két darab, ez is meg van csinálva, gyanús.

És nyilvánvalóan fordították. Én fordíttatnék egy szerelmeslevelet? Nem. Ismertem olyat, aki fordíttatta a szerelmes levelit, egy finn volt és tényleg szerelmes, iszonyú hosszan írt, gyerekesen, a nép ajkán élő hasonlatokkal, és nagyon egyszerű témákról: ígért, felsorolta a napjait, ígért, majd dühösen vigyázta, hogy minden bekerüljön, a végén már pénzért se csináltam.

Rövid o-val van benne szedve az "órákká".

115 szó 678 karakterben, twitnek hosszú, sms-nek szintén, posztnak se nagy, levélnek rövid. Hirtelen nem tudnék műfajt, amiben ez a szöveg feszes és kényelmes lenne.

Meg vagyok lepve, hogy érdekel a történet. De, mert irodalom: magáncélú szöveg publikálása, különösen feltűnő publikálása. Az identitás és a személyesség közösségivé válásáról szól.

Szép dolog ez, nők miatt értelmetlen, irreálisan drága, nagyszabású tetteket véghezvinni, engedje meg, hogy tiszteljem. A kis lengyel-magyar Taj Mahal, csak a csaj még nem halott. Tetszik ez a sztori.

Hogy mindenki látja, ennél mi kell több? A csaj kirúgta, azt mondta, nem akar nevetség tárgyává válni, ország-világ előtt. A nő lenni, akinek. A lány nem is lépett ki a magánszférájából, a szenvedő alany sosem jó olvasó.

Van itt ez a lány, Borbála,
A teremtő gyúrta ilyen formára.
Leküldte a földre morális tornára,
Legyint az isten röhögve,
Borbála letört szarvára.

(munkaerkölcseim relatíve javulnak)

Hiányzott nektek ez a hang.

Írtam egy programot, ami ékezetesít.

Általam szeretve tisztelt szerzők (pl. pblue respect) tucatjai írnak úgy magyar szöveget, hogy nem használnak ékezeteket, és amikor lenyúlom ezeket a mondatokat, amikor felírom őket, elnaplózom, kisajátítom stb., el kell végeznem az ékezetesítés fárasztó rítusát.

A program szétszedi a szöveget szavakra, lepucolja őket, aztán végigmegy minden szó minden betűjén, és legyártja az összes lehetséges változatot az adott szóból, ami az ékezettelen magánhangzók ékezetesre cserélésével (vagy pucéron hagyásával) elképzelhető; majd egy szótárban ellenőrzi, hogy az ezek közül a kombinációk közül melyik értelmes, és a találatot visszaírja a szövegbe.

A szótár nagy, 1,5 millió szó van benne, pár éve a Nyelvtudományi Intézettől kaptam, azóta is hálával gondolok rájuk. Toldalékokkal-igekötővel-összetételekben-mindennel együtt vannak benne a szavak (morfémák). (Szónak nevezem a két szóelválasztó karakter között levő állatot, az elválasztók lehetnek a szóköz, valamint ",.?!([ stb. karakterek.) A hossz szerinti gyakoriság hisztogrammja úgy néz ki, hogy 8 és 14 betűs szavakból 100ezer darab felett van a szótárban, és a leggyakoribbak a 11 betűs szavak: 200015 darab van belőlük egészen pontosan. Na, ebben a halmazban kellene keresni. Brute force a pc-nek - és hát nincs annyi gépidő, kedves barátaim.

A rekurzív táblakezelésnél is meggyűlt a bajom a rekordmutatóval, de ezt megoldottam.

Optimalizáltam úgy, hogy csak a keresőfréz hosszúságával egyenlő hosszúságú szavak közt keressen, ez elég jó lett, sokat gyorsított rajta, de így is nagyon lassú. Egy 200 karakteres, átlagos mondaton 2-3 perc alatt ér végig.

Tipp?
Jobb szótár kellene, ami kisebb, de csak a gyakoribb szavakat tartalmazza?
Hogyan működnek a helyesírás-ellenőrzők? Erről tud valaki? Ott kb. ugyanezt a problémát kell megoldani.

Az információ a kódolásban van, írjatok ékezeteket, pls.

***

update másnap: Séta közben szerintem meg is találtam a megoldást. Tehát a keresőfrézek kombinációi a magánhangzók cserélgetéséből adódnak, a mássalhangzók viszont változatlanok. Le kell indexelni a szótárat a mássalhangzókra, olyan csonkított szavakra, amikből kihagyom a magánhangzókat. Ez majdnem minden szóhoz egyedi indexet fog rendelni, jeee.

A szavak msslhngz-gerincére történő indexelés fényesen bevált. Fényesen. Mint a villám :)

Azt mondta nekem, amikor majdnem megvettem a pecóját, hogy direkt akart konvektoros lakást, hogy odaállhasson, amikor ömlik a meleg. Amikor zuhanyzás után elárasztja a testét a forró, pattogó levegő, és megszárítja a seggig érő szőke haját.

Nézzétek, 6 éve írok ugyanide, változatosságra vágyom. Pár hete posztolok a Google+-ra, van bennem némi hűtlenség-érzés, mellyel küzdök. De egy dologra mindenképpen jó: ha kiderül, hogy itt kell hagyni a freeblogot netán. Túlélőtábor katasztrófa esetére. Bár ebben nem hiszek.

Műfaji kísérlet: megél-e, amit csinálni szoktam egy másik térben is? Vagy mást fogok ott csinálni? Műfaji transzplantáció. Megosztani nem akarok, reklámnak és visszajelzést gyűjteni meg egyelőre nem alkalmas. Elkövetem azt a hibát, hogy eredeti tartalmakat teszek oda, és nem levadászott youtube-videókat és képeket. Lehet, hogy nem erre való. Lehet, hogy csak a reblog rulez.

A végén úgyis az lesz belőle, hogy szépen beposztolom ezeket a freeblogra is, legalább legyen meg archívban - gondoltam. (Ahogy a múlt héten ez is lett.) Most pedig a kísérlet második fázisa jön: amikor oda teszek utólag linket, és a Nyájas Adófizetők feedolvasóként használhatják a G+-t. Munkás eljárás, mert külön kell a linkeket kirakni, és gyakorlatilag minden hozzáadott érték nélkül terjesztőhálózatnak használom a G+-t, ami úgy, hogy még külön melózok is vele, nem túl elegáns. Szimpla nyomulás, leginkább. Ha a G+ olvasná a Text feedjét és magától rakná ki a posztokat (ahogy ez a facebookon elméletileg létezik, de gyakorlatilag nem működik, szar széteső hulladék az egész, ahogy le van kódolva) - na az elegáns lenne, akkor nem fanyalognék.

Pedig nekem igazából nem áll jól ez a publikációs struktúra, mert kevés ismerősöm van, de azokkal meg sokat szoktam beszélgetni. Nekem olyan platform áll jól, amin vadidegenek is megtalálják a mondatokat. Itt csak azok találják meg, akik direkt akarnak engem, és ez jelenleg 20 ember, kikből 15 a "Kedves ismeretlenek" karikában van, fogalmam sincs, kicsodák, de nem posztoltak idegesítő hülyeségeket, így nem akartam udvariatlan lenni. Érdekesek a kezdeti idők egy új szájt  indulásakor: mindenki keblére ölel boldog-boldogtalant, és ezres ismerősi gyűjtemények születnek.

Emlékszem a korai blogidőkre, amikor beszélgettem emberekkel és néztük a statokat. Hogy kik ezek és miért olvasnak, ezt kérdezték. Azt értették rajta: miért akarnak velem lenni? Miért találnak meg? Mit várnak tőlem? (Izgalmat.) Milyen személyek ők? A kapcsolódások és az olvasás masszaszerű, a terjesztőhálózatok és a véletlen unalom szabályozta emberileg kezelhetetlen gejzíre olyan, mint a magömlés, ugyanaz az ősi, magyarázat nélküli, agyat lebontó őrület, és persze cinikus háttérviccek. A különbség a személyesség. A közösségi oldalak titka az, hogy nem rémisztenek meg, akik olvasnak. Van róluk kép is. Olyanok, mint a törzsed. A falkád. Tudod, kik ők.

Ez ilyen társalkodás. Kezdem érezni. Itt spontánabb vagyok, és arra csábít, hogy a saját meglátásaimba is beleszarjak, essek túl a dolgon, ne kössön le, szabaduljak meg attól, ami megragadott. Instant get, ha jól használom ezt a "fiatalok körében", uhh, népszerű felkiáltást.

Óvatos, körültekintő, nem túl spontán kommentek jönnek mindig ugyanattól a 2-3 embertől, és ugyanazok lájkolnak, akarom mondani, plusszoznak is. Arra jöttem rá, hogy ezek a posztok igazából nem arra valók, hogy kommenteljék őket. Arra valók, hogy olvassák őket.

Tulajdonképpen a G+-on lehet a Textet kommentelni. Kecske, káposzta. (Na, megkaptátok.)

Rozál láncdohányos, kápráztató ívű és eleganciájú nyakát, könnyű mellkasát kívülről hermelinprém fedte, vagy nyúl, szerette a kistestű emlősöket; belülről könnyű mellkasát fedte pedig bársonyos fekete korom. Kátrányos télvégi latyak, a boncjegyzőkönyv szerint. Én szedtem volt utána a csikkeket.

Rozál beszűntette blogját. Pornószínésznők tesznek így, amikor végül megházasodnak. Általában Veronika Zemankova jut eszembe ilyenkor, erről a gesztusról. Milyen kár, hogy ezek a lányok többé már nem bűvölnek el minket.

Egy karrieristának biztos megvetendő és lenéznivaló Kecel királynőjére gondolni. De az ilyen csajokba gyakran beleszeretnek, az ilyen nők mozgalmas, fordulatos életet nyernek. A férfiak úgy mondják: izgalmas. Felszabadultság, intelligencia, védtelenség, megvető fölény, hiszti, vad, de nem zsigeri szex, bipoláris sírvafakadások.

Kvázi-alkoholista, láncdohányos nőkbe kevesen szeretnek bele.
Én csípem az ivós, láncdohányos nőket, és egész sokáig bírtam is őket. Sőt, a mai napig idealizálom is.
A múlt idő, az a titok nyitja a mondatban.
Életvitelszerűen valóban csak egy ideig működik, de ez volt összesen 10-15 év, amit velük töltöttem. Ami azért hosszú, tehát nem mondható, hogy ne lettem volna alapos a láncdohányos stb. nőkkel kapcsolatban, nem róttam volna le hálám, szeretetem és tiszteletem, hogy nem hódoltam volna eleget. Később mást akarsz csinálni. Ez is érdekes, nem szükséged van a másra, mert továbbra is láncdohányos stb. csajok tetszenek, de mást akarsz csinálni az időddel. Azt hiszem.

From: szemléletes felülő
Date: 2011/7/31
Subject: gördeszkás
To: hocipo@hocipo.hu

T. Főszerkesztő úr!

2011.07.27-i nyomtatott számuk 44. oldalának tetején forrásmegjelölés nélkül és a hozzájárulásom nélkül használták fel az egyik képemet. Erről van szó.

Nem szerzői jogvédelmi problémáim vannak, mert ilyesmire nem tartok igényt, azt viszont szeretném a tudtára adni, hogy eljárásuk bunkóság volt.

szerző

***

A Hócipő nevű szatírikus lapról van szó, főszerkesztője bizonyos Farkasházy Tivadar Mimi. [Elvétettem a címzést.]

A sajtófigyelést Tyttö végezte. És azt is ő mondta, hogy nem a Tivadar, hanem a Mimi.

EU elnökségünk lejárt, így tegnaptól hatályos a médiatörvény büntető szakasza. Annamária neve napjára a médiatörvény szigorúbb kora következik.

Egy olvasó (ún. spicli) felnyomta a Népszavát Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárnál egy cikk miatt, aki a panaszt a médiahatóság elnökéhez, aki viszont a média-és hírközlési biztoshoz továbbította a levelet. Az ok, hogy a szóban forgó cikk kommentjeiben Schmitt Pált pojácának nevezik, és csúnya betegségnek írnak le egy bizonyos Orbáncot. Valamiért nem az MNO van veszélyben, például. Az előre látható és széleskörű felhördülés fóruma a médiatanács blogja lett.

Bede intézi a melót, respekt. Na, ez az elsőzés, pupákok.

Ugyanitt az alábbi remek beszólásokat gyűjtöttem, szemelvény-szerűen:

• A nemzet töltőtolla Palika.
• Az ún. kommentbűnözés.
• Akadjon a torkotokon isten fasza.

Jelen állás szerint a Velveten, a hvg.hu-n, a hírszezőn és a Heti válasznál is megszűnt a komment. Jelezném, hogy ha a szerkesztő saját ízlése és megítélése szerint úgy dönt, hogy nem szeretne kommenteket látni a publikációk alatt, azt demokratikusnak nevezzük; ellenben ha a szerkesztő a pribék médiatörvény hatására kénytelen így dönteni, azt nem nevezzük demokratikusnak.

Csak a miheztartás végett:

• Schmitt Pál egy pojáca.
• Semjén egy álszent geci, és a szabadsággal egy mondatban említeni is ízléstelen [s ah, önreflexió: hisz itt egy mondatban!], nemhogy a demokráciáért és a szabadságért végzett munkájáért díjat osztani neki.
• Orbán egy hepciás hörcsög, és igazán ráférne pár felvilágosító tasli, ilyen atyaian gondolom, bikficke. Másrészről sajnos nincs más, rátermettebb alak a magyar politikában, szégyen ez, aki jelen helyzetben a szükséges gazdasági intézkedéseket meg tudná tenni, nincs a pártrendszerben máshol erre alkalmas politikai apparátus (= kommandírozható, fizetett fehérgalléros munkaerő) (nem mintha ez alkalmas lenne), továbbá ő van megválasztva demokratikusan; de olyan bunkósággal viselkedik, amivel egész napjaimat tudja tönkretenni.
• Mádl Ferencnek rondák voltak a fogai, illetve felesége, Dalma asszony az elnöki rezidenciába költözéskor azzal őrjítette a belsőépítészt, hogy költségtakarékossági okokból vinni akarta az új kecóba a régi lakása vizes szerelvényeit: csapok, szappantartó, zuhanyrózsa. Nagyjából ennyi, ami eszembe jut a volt köztársasági elnök közéleti tevékenységéről. Kis színes. Ismét nem vagyok úriember.

- Természetesen engem mindig az érdekel, hogy miért - neked viszont nem posztod az orromra kötni... - kérte ő alig burkoltan, de tudva a helyét.

Ööö, posztomnak posztom.
De még mennyire a posztom. Erre ráhibáztál.
De csak majd később.

Két taktika van. Én például nagyon keveset mondok el magamról, a drága olvasók tehát mindent kitalálnak maguktól és ebben meg is maradnak.

A másik az, ha sokat beszélsz magadról és gyakran hibázol. Olyan nincs, hogy valakit tényleg megérintesz, és az nem kezd el rólad fantáziálni. A fantáziával dolgozunk.

Gyakran visz előre a forma, de már semmi formai nem izgat a blog körül. Kellene ilyen irányú motivációt keresnem.

Onnan olvasni a címet, ahonnan ki van találva.

Érdekesen néz ki. Alig ismerek magamra: nem konzervatív (rockandroll).

(via evolver, szóval tőle tanultam)

Utolsó adat: 2011. március 21., 12:38

A lájkok száma a Facebookon, idősorban, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért és Orbán Viktor oldalain.

A kiindulópont Földes András cikke szerint.

Az első nap, amikor csökkent a különbség az előző napihoz lépest: 2010. január 20. Aztán március 14-én találkoztak a vonalak.

Másnap D. Tamás hazatér és egy sajtóesemény keretében bejelenti csatlakozását egy konkrét összeesküvéselméletet népszerűsítő oldalhoz (Elég). A szerkesztetlen, spontán oldalon borzalmas és lelkes kommentek támogatják a miniszterelnököt, gyorsan nő is, igazi lövészárok-hangulat. Csürhésítés: a kommentek olyasmikkel vannak tele, hogy hazaárulás, idegen hatalmak, vonják meg tőle. Az ún. "borzalmas tagság" szindróma.

Médiatörténeti esemény, hogy a véleménynyilvánítás facebookon történik meg, egy nagy horderejű, országos politikai ügyben. Akkor is, ha formálisan nem tekinthető szavazásnak (nincs egzakt kérdésfeltevés; nem definiált, meddig kell szavazni; nincs körülhatárolt szavazati jog stb.), mindenképpen egy verseny, mert mérhető eredményt ad.

Ha a támogatók köre kilép a mozgósítható, politikailag elkötelezett keménymagok zárt és vértolúlásos teréből, új dimenzió születik. A lájkok hamarosan fontosabbak lehetnek, mint a közvéleménykutatók eredményei.

Szóval ha bankszámlát lehet online kezelni, akkor a politikai szavazásokat is lehetne, tehát technikai akadálya eddig sem volt. És most bizonyossá válik, hogy társadalmi akadálya sincs.

A világ nyugati felének demokráciáiban a sajtószabadság koncepciója az, hogy mindenki azt mond és arról beszél, amit és amiről akar, és ezt a jogát néhány kivétel mentén lehet csak korlátozni: államérdek, piaci monopóliumok, kiskorúak védelme, továbbá a közszolgálati médiáknak illik komolyan venniük magukat. Azaz alapvetően nincs szabály, és egyes témákban vannak határok. A még mindig alakuló, friss magyar szabályozás szerint ezzel szemben mindenki köteles betartani egy szabályrendszert (az ún. médiaalkotmányt), és az ezektől eltérő publikációkat meszelik el.

Nem tudok eltekinteni attól a megfigyeléstől, hogy az egyik fél egy elv, deklarált politikai képviselet nélkül; a másik pedig egy politikus elvek nélkül. És mennyire jellemző ez a médiatörvény koncepciójára is, mely szerint lenne (van) 5, világos pártkötődésű ember, akik majd eldönthetik, mi mehet és mi nem, és a törvény csak homályos lózungokat mond arról, hogy ezt milyen elvek alapján kellene tenniük.

A médiatanács egyik tagja (Koltay András) később magánvéleményével, interjúkban próbálja tompítani az elbaszott koncepciót. És miért kellene azt gondolnom, hogy a jogalkalmazás puhább lesz a jogalkotásnál? Hogy jófiúk lesznek? Nincsenek intézményi garanciák. Személyektől függ a megítélés, nincs mire hivatkoznia a megtámadottnak, különösebb jogi körvonalazottság nélkül lehet hülyére böntetni bárkit, és ez kifejezetten ellentétes a joguralommal.

Cenzortempó.

"A mostani szabályozási tervben a vélemény-, a szólás-, a sajtószabadság már nem öncél, hanem a közösség érdekét, a társadalom integritását szolgálja!" (Szalai Annamária)

"A cenzor a várkáplánhoz fordult.
- Az írott szónak nem az egyén ideáljait, hanem az egyház és az állam céljait kell szolgálnia.
- Mégpedig alázatosan és engedelmesen - mondta kenetteljes hangon a káplán."
(Tormay Cécile: A régi ház. Majd elmondom, miért olvasok ilyeneket. Azért, mert kíváncsi voltam, hogy tényleg milyen. Tényleg szar.)

Jól feldolgozott téma. Nem emlészem, hogy ilyen részletességgel olvastam volna magyarországi közügyről valaha. A sajtószabadság valóban nagyon fontos, ezen nincs vita, de hogy a média erről mindent kipakolt, egészen a miniszteri elhümmögésekig bezárólag, az másfelől nárcizmus.

Mennyivel több jó nő van a sajtószabis oldalon.

Számszakilag fellengzős név ez az "egymillióan".

Tízmillió légy simán tévedhet, ellenben biztosan van közös motivációjuk.

Szalai Annamária nem költ túl sokat fodrászra.

[Időnként majd frissítem.]

Magyar középosztály tekintély-szimbólumai időrendben:

• Föld, 19-ik század.
• Ház, 1960-ig.
• Autó, 2000-ig.
• Hely a neten, azóta.

Feltettem a logóba egy kis blackout 4 Hungary kockát. Tulajdonképpen nem tudom, kik ezek, és az kínos lehet (vö: "érezzen együtt veled a Jobbik" - via vp, eredetiben nem tudom, honnan való az idézet; illetve lásd főleg: napifix), de az első mondat erejéig mindenképpen egyetértünk. Erősíti fiatalos imidzsemet, haha. A baj annyi vele, hogy az ember vagy elsötétít, vagy nem sötétít el. Egy ilyen "egyetértek az elsötétítéssel, de nem sötétítek el" - ez lószar. Viszont arányos.

A ház faliújságján megjelenet egy gyászhír, fekete, cirádás keret A4-es lapon, melyben ... elhúnytáról értesülhetett a ház lakóssága, a szavakban mély részvét, hosszan tartó, súlyos betegség (megfejtés: rák), satöbbi.

Arra gondoltam, hogy ha meghalok, tesznek-e majd ki rólam gyászjelentést a faliújságra? Nem hiszem, hogy közük lenne hozzám. Egyikük sem ismer közelebbről, nem? Azt sem tudják, ki vagyok. És mégis. Hisz engem az általános sajnálat is nagyon kellemesen érint.

[a kamionsofőrnek, szeretettel]

Megnéztük a Social Networköt. Otthonos, tündibündi generációs élmény, és magamban végig mr.a-nak szólítottam a srácot. Remélem, ezzel hízelgek.

Meg fogsz fagyni, tücsög.

Ismert fénykép: egy tarkopasz, extravagáns, vérfagyasztó hatalmú férfi póza. Az benne az izgalmas, hogy úgy tudott elképesztően szúrósan nézni, hogy közben nem hunyorgott, majdnem tágra volt nyitva a szeme. Nem a szemével nézett szúrósan, hanem valószínűleg a szájával. Azt hiszem. A szembogarába belerajzoltak egy szárnyasanyát, mint amilyen a nagy és csupakróm amerikai autók kerekén látni, na ez kamu.

A színházi előadásról így beszél: az esemény. Eseménynek hívja. Ez pont olyan általánosítás, ahogy a kardot én a fegyvernek hívom.

Azt mondja, hogy "megy a szó a fejébe, és megy a másiknak a fejébe", és mutogatja, hogy a szó száll át egyik fejből a másikba.

Ez az ember az alternatív színház pápája. A másik két alany azért nem szólal meg [a riportfilmen, ismert színészek, de nagyon rossz vagyok színészekből, és nem tudom a nevüket], mert a kopasz annyival okosabb és tapasztaltabb, mint itt bárki. Mind a három cigizik, puhadobozos paklit forgatnak az ujjaik között, de a HP beszél végig, időnként leveri a kétcentis hamut, de szerintem nem szívott az egész cigin kettő se. Beszélnie kell, el kell mondania. Nincs különösebb nyelvi fantáziája a beszédben, de elképesztő méretű az absztrakciós képessége, az intellektusa. Az egész színházasdiról koncepció, és átgondoltság, és rendszerezett megállapítások. És mellette ez a másik két expresszív és erős jellemű férfi úgy ül, mint akik 30 évvel vannak lemaradva a szakmától, pedig együtt dolgoztak hónapokig. Konyhákban készülnek ezek a riportok, magánlakásokon, az egyikben pedig oldalról látszott a Lánchíd (de arra nem jöttem rá, melyik oldalról).

Király volt egy műfajban, éreztem az iszonyatos intellektust. Hogy leül valahová, és érett férfiak maradnak gyerekes csöndben, és azt várják, hogy mondja meg, mi van, annyival többet tud.

Arról beszél, hogy mi a kőszínház. Ebben a városban három színházban játszanak Hamletet és 4 színházban Szentivánéji álmokat, amit egy Shakespeare nevű írt, ezeket leemeli ma valaki a polcról, elolvassa, tanul belőle valamit vagy nem, és darabot csinálnak belőle. És erre nagy infrastruktúrák épülnek, nagy jellemek születnek, nagy kritikusok, nagy színészek, és ez szép, ennek nagy szakmai hagyománya van. De mi köze ennek az élethez? Az esemény minőségét egyedül az adja, hogy él, bocsáss meg, ez a minőség kérdése, minden más csak mennyiség, mennyiség és a hús irgalmatlan tömege, a pénz, a statisztéria, a díszlet.

Valami emészthető módon és találkozásos alapon szeretnénk ezt az eseményt megoldani - azt mondja.

(Halász Péter - Szellemidézés, életműkiállítás a Műcsarnokban, jegyzetek)

További bejegyzések ebben a témában:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10