Pajtás#551. Létező látvány a magyar tájban, no photoshop. Ez a MAFILM Zrt. fóti gyártóbázisa, a díszletudvar. Gyakorlatilag Fóton van.

Majdnem sikerült bemennünk, már bent voltam a kapun, a sorompón belül, amikor a portás kilépett az ajtón, és leintette a portásfülkében ülő faterját. Az öreg, amikor megkérdeztem tőle, hogy bemehetünk-e, simán bólintott.
- Papa, nézze már meg, mit mond. Na.
Egyébként alapvetően nem volt barátságtalan.
- Mit akartok megnézni?
- A díszletvárost.
- Azt nem lehet.
- És mit lehet bent megnézni? Ha már bejöttem.
- Hát nagyjából semmit.
Úgyhogy kijöttünk, megkerültük a kerítést és megtekintettük más szögből.

Észak-nyugaton fel van építve egy komplett haláltábor: barakokkal, őrtornyokkal, géppuskafészkekkel, szögesdróttal, kutyaóllal. Számvetést készítettek, hogy évente hány nácis film van. És megérte egy ekkora területet berendezni: ez egy ipar. Ennek nincs mellékjelentése, csak bizarr.

A kedvencem az a részlet volt, ami a westernekhez készült, fehérre meszelt vályogházakból álló homlokzatok, a kocsma felé festett RODRIGEZ felirattal, tőle 10 méterre két katapult, bár ezek már a szemben levő vár-sziluetthez tartoztak. Minden virtuális, papír, kettő dé, masé, a hamis falakat gerendák támasztják hátulról, szép hely.

Én stalkernak születtem.

Itt haladhat a busz is, jobbra szakadék, balra erdő, de az út az út, a busznak jó, a busz pályán halad. Tehát ezeken a pontokon, és az azokat összekötő utakon kell tolni a buszt.

Pajtás #550. A műperzsa szőnyegek első utamat jelentették a fraktálok világába. Az ismétlődések, a bolyhok különböző színe formákba rendeződik és helyeket alkot. Azt is megkockáztatom, hogy a pixel és kép viszonyát a műperzsa szőnyegeket tanulmányozva értettem meg, anélkül persze, hogy a pixel és látvány szavakat használtam volna. Megnézem a szőnyeg hátulját, de csalódok, nincs a csomózás alfelén magyarázat (nincs titkos erő). Elképzelem, hogy áthúzza a fonalat, egyenként. A kicsi izék látszólagos rendszertelensége, egyszerű keletkezési szabályai és elképzelhetetlen sokasága kissé távolabbról szemlélve valamilyen mintává és szabályszerűséggé áll össze, és a rendszer mozgásba lendül, kialakítja saját törvényeit - ami a fraktál lényege.

A szőnyeg a parkettán van. A szőnyegen minták.

Hasalok a szőnyegen már fél órája, Anyám benéz, hogy mi ez a csönd, a térdére teszi a kezét, hagy.

A szőnyeg koszos, kosz van rajta, a kosz a szálak között van, odatapadva, de más, idegen dolog, pamutpöszmők, behordott cipőtalpredő-negatív alakú sárdarab, cérnavég, sötét felismerhetetlen kis bármi, a kosz más, mint a szőnyeg, a kosztól el lehet tekinteni. Ott van, de lehet úgy gondolni, mintha nem lenne ott, és nem is kell, elhagyom a koszt, figyelmen kívül.

Az a sötét folt, ami megismétlődik a négy sarokban, azok helyek, és a helyek eltérnek a szőnyeg többi... sík vidékétől. A szőnyeg, mint táj. Más szőnyegeken mondjuk ugyanolyan színekből áll a folt, mint a szőnyeg mindenhol másutt, esetleg még színek sincsenek, csak barnák, szürkék és sárgák esetleges koszossági átmenetei, de más mégis, és kiemelkedést alkot, feltűnő sűrűsödését a szőnyeg világának. Az én szőnyegemet vidám és egyöntetű színek alkotját, Apám ezt játékosnak gondolta, vagy nem akart összezavarni. Egészen meglepő volt, amikor egy nap hazaállított a két nyolcszög alakú gyerekszőnyeggel, és magától tette, ő választott, cselekedett, hozta. De nekem ez a szőnyeg volt furcsa a szokásos és már megfejtett műperzsa-minták után.

A helyek fontosak, a helyek valamik nekem. Mintha melegebbek lennének, otthonosabbak. Az orrom bele van fúrva a szőnyegbe, úgy figyelem a minta néma alakulását, az alapszínből kiemelkedő szándékot, hason fekve, öt centiről, boholyról boholyra. Vagy véletlent. Hogy itt más színű, és az jelent valamit. Repülőtereket. Bázisokat. Házakat. Tavakat. Nem merül fel, hogy ezt valaki akarhatta, nem keresem a szövőnőt irányító elmét, eszembe sem jut, ez egy utólagos feltételezés a mából. Kielégít, hogy az eredmény ilyen. Felállok vagy átkúszok a jelölt helyekre, a helyeken felállok, újra lehasalok és megnézem onnan a szőnyeget, mint egy házból vagy hegytetőről. A helyeket utak kötik össze, vonalak, amin mehetek, onnantól azokon haladok, derékszögekben és 45 fokokban fordulva, ha átrohanok a szobán.

Az orra nincs olyan hosszú, mint amilyen a takaró vastag. Hanyatt fekszik, fel van öltözve, mert lassan indulnunk kell, és már alig van időnk nem csinálni semmit. A miénk olyan semmi, aminek a helyére nem kell elképzelni valamit, vagy megcsinálni helyette valami mást. A takaró vastagabb, az orra hegye nem ér a takaró tetejéig, a takarót az orra hegyéig húzza, az orrsövény alá. Ez takaró, nem pléd és nem pokróc. A takaró éjszakára való, reguláris. A pléd vékonyabb és tévézéshez van, hamar koszolódik, a pléd egy szabadcsapat. A pokróc az, amit a kutya szeret, az is a tévézéshez van, vagy amikor utazunk valahová és aláterítjük az autóban, a pokróc külországi zsoldos.

Rajtad nincs ruha, kérdi.
Nincs, rázom a fejemet.
Egyáltalán?
Semmi se.
Disznó, mondja.

Pajtás #549. A radiátor hornyait sem értem, a lapradiátor tagjai közti rés véletlenszerűen, talán a sorja miatt egyenetlen végződéseit. Az a csücsök támaszt valamit? Az anyag alakításának szándéktalan nyoma, mint a sorja, vagy bevágták kétoldalról kábé, és kitörték onnan a felesleget? Értelmetlenek, és nem egyformák, és ami így alakítja őket, az gyártástechnológiai titok, rossz esetben hanyagság, kidolgozatlanság.

Délután van, tél.

Képriport.

O. Viktor felavatja az új műfüves pályát Nyírlugoson. Hegyes orrú, bőrtalpú olasz cipők kopognak végig a fahídon. A minelnök nyakában Micimackó csíkos sálja, a kabátja mind közül a legrövidebb, több évvel ezelőtti méret, feszesen hozza a pocak domborulatát. Mészöly Kálmán zsebre dugott kézzel felügyeli a labdabiztonságot, jó el toque, úgy nyúlsz a bőrhöz, mint Linda volt melléhez. A háttérben ikonikus szociofotók a helyi erők, karvalyarc, mokány hijnye, büszkék, mint a legkisebb királyfira. Zsuzsin van egy olyan kabát, hogy beszarok, mint egy frakk, cipzáros zsebekkel. Szétvetett lábakkal áll, nadrágja herére feszülősen szűk, ő a nap bohóca, fog alá préselt alsó ajakkal, felvetett fejjel figyel és végszavaz a hátbaveregetős viccekre. Jól néz ki, a haja hullámokba ondul, a labda szereti, sztár. Hányszor történt már meg mindez. A foci egy bordély. Nyuszi vagy, fiam, játékbaba. Az utolsó képen az anyja karján sír, hisz nagy esemény ez.  Ide érkeztünk meg. Semmi sem őszintébb a kiszolgáltatottságnál, a teljesítmény kifutók, pályák, sminkek és ruhák alól is kilátszó tragédiájánál, hogy hiába vagy te az, ami, hiába mutattad meg, technikailag, szélvész gyorsaságoddal, zsebkendőn fordulva, tűpontos beadásokkal, elmaradó védekező munkával. A szlalomozó cselsorozat. A szélső a parádé után, visszatértében saját térfelére elsimítja nyomait a porban, hogy trükkjeit soha meg ne ismerjék. Indivídumod zavarban van. Zenére táncolsz, hatalomnak pitizel, gurítják a labdát és visszahozod, sarkazol, produkálod magad, meghalsz a pályán (ma másképp).

Olyan arcok, nem: hősök ülnek szemben a metrón.

10-re értem haza.

Pajtás #548. Egy pipát próbálgatott, a pipára nem gyújthatott rá azonnal, a metrón, várnia kellett. Szétszedte a csutorát és a fejet, a pipákat általában szét lehet húzni, kisöblű pipa volt, gyorsan átmelegedő, hirtelen gerjedelmű, városi élethez jó választás; a bakelit csutora pedig nagypapásan és karcsún íves. Széthúzta, és egy új szűrőt próbált belegyömöszölni, az nem ment bele, próbálgatta, le kellett volna vágni a filterből, de nem volt nála se kés, se olló, szakítani nem akarta. Nem ment bele.

Meghatóan önazonos lezserséggel egyetlen pillanatra sem akasztotta ki, állította párhuzamosra a gerinctorzulásig keresztbe fektetett lábait.

Most lenézem, gondoltam, pedig lehetne a barátom.

Most szociológikusan gondolkodok, ez is egy póz, és ami nem póz, ami bármikor nem póz, az csak annyi, hogy kinek mi jut az eszébe.

Ő ott tartott, hogy a filter nem megy bele, és ettől el is felejtette az egészet, a kudarc furcsamód megnyugtatta. Mint mikor a szerző mű közben belátja, hogy a poétikai célt el nem éri ebben itt, meggondolja magát és lő valami egyszerűt és tisztességeset a versen belül. Odaér arra. A hős visszatért álmodozásai előző tárgyára. Megkötötte a csomót a neylonszatyor száján, kettőre, nehogy kiessenek. Amik benne voltak a nejlonszatyorban. Eldobta magát az ülésen megint, féloldalra, és a plafonra függesztette tekintetét, és visszatért a tekintetbe, hogy elképzelt magának valamit.

Pajtás #547. Este 11 óra. Neked is majd ilyenre fog összeesni az arcod.

Pajtás #546. Ez a porcsomó már-már személyes ismerősöm volt, a napi békaperspektívám három napon át. Jó, most nem kell elérzékenyülni, nem hajléktalan kisfiúról van szó, melyet célratörő, rövid mondatokban, férfias lírában ragadunk meg, és felelősség nélküli együttérzésre programozott viselkedéskultúránk azonnal lájkol. Különlegessége természeti jelenség mivoltában van, nem a "szegény kis lény az ellenséges világban" c. híg szocionyálban.

A porcsomó figyelemreméltó volt, mert 3 napja kerülgettem a lépcsőház egy viszonylag forgalmas pontján, a második emeletre vezető lépcső második pihenőjében. És csak nem tűnt el. Kíváncsivá tett. Valószínűleg a takarító húzta össze, és elfeledkezett róla, hogy lapátra tegye. Megúszta ő. Sikerült elkerülnie a tipró lábakat, az álszent házisárkányokat, a takarítás kegyetlen sorscsapásait, s mint a rúgást, mellyel méltatlanok bántják a tűnő érdemet. Anyám szokása, hogy összehúzta a szemetet a partfissal a sarokba, de nem teszi lapátra, ott áll a por a kövön. Ez a halálom.

Sosem vállaltam felelősséget azokért, akikkel találkoztam. Igaz, ők se. Homályos érzés, arra gondolok, hogy sosem éreztem úgy, hogy bárki életproblémáit nekem kellene megoldanom. (Vajon beérheti-e a lélek ilyen udvarias érzelmekkel?)

Volna az az elmélet, hogy a Barcelonát esztétikai okokból szeretjük, szeretjük a labdarúgásban e szépek szépét, mely ugyan nem a miénk, nem a mi csapatunk, és mondjuk, velük játszanánk (de ilyen nem következik be egyhamar, ahh, ide egy Puskást), hajlamosak volnánk az ellenfél mozdulatait, csapatának harmóniáját a sportszerűség kötelező nagyvonalúságán túl is értékelni, mert ügyes, mert szép, mert eredményes megoldás volt, és törzsi kultúrának a labdarúgásban elárultatott így. S lett sivár. Nincsenek már mieink: ez a helyzet.

Hát nem, a játék szerkezetének felismerése, mely intellektuális teljesítményhez az esztétikán át vezet az út - az általam ismert legnagyobb élvezet. Hogy így van, ezt látod, és így működik.

A méretarányok adottak a padlóburkoló kőből. Összetétele a cipőkön felhordott sár, ülepedett szállópor; szerkezeti anyagok: morzsolt galambtoll, macskaszőr a bolond szomszédnéni foltos macskájából, aki nagyobb, mint a Sámli, és szerencsésen megkerült, továbbá kutyaszőr, és egy csikk. Ami figyelemre méltó benne, az a létezése részletessége, a valósága tényei, az alkotók és a körülmények különleges együttállása, miként a csillagok konstellációja sem ismételhető meg soha többé úgy, mint múlt éjjel a csodálatos Oriont láttam, s legkevésbé sem a hozzá intézett, ráaggatott érzéseink.

- Nem szeretem azt a budapesti módit, engedje meg, a nevem - és itt bemutatkozott. - ...-ban lakunk - folytatta. És ezen a ponton nincsenek nyelvemlékek, hogyan is fejezte ki magát: a kirándulás, a természetjárás, vagy a hegyek szerelmesének fokozatról-fokozatra nagyobb elhivatottságú szókincsébe helyezte-e magát, azaz csupán rögtönzök, bár biztosan nem emlegetett látványosságokat - ezekre a szép helyeken töltjük a szabadidőnket. Bármilyen hütte, 2400 méter, bepecsételik, mind igazolva van. Gyakran kirándulunk abban a világban. Én inkább persze, anyus szíve nem annyira bírja.

Pajtás #545. A férfi makk egészséges volt, kefehajú és kisportolt, erőlködés nélkül kapaszkodott a kőgurulásos, szikkadt kis cserszömörcsés tölgyes erdőcskében.

Gyűjtő.

- Mindenhonnan köveket hozok - és megmutatta új szerzeményét, egy féltéglányi, súlyos, szögletes, vulkanikus darabot. - Ha külföldről vissza, kinyitnák a bőröndömet, biztos, hogy őrültnek tartanának.
- Vigyen mészkövet is.
- Nem, nem, ez jó lesz.
- És mihez kezd velük?
- A kertben helyezem el, az ágyások szélén.
- És fel vannak kis táblácskákkal cimkézve, hogy melyik honnan való?
- Amikor elmegyek mellettük, pontosan tudom én, melyik honnan van.

Olyan ember volt, aki nagyon szívesen beszélne belső, de közügyeket érintő, bizonytalanul kifejezett meggyőződéseiről ("bizony, rosszul van ez", "azt kéne tenni" stb.), de nem is szívesen viselné el, hogy valaki ismeri azokat.

A schmittpáli mosolya neki.

A Szelidi tó vize pompás, olajosabb tapintású a sótól (2 g/liter), mint az édesvíz, enyhén lúgos és nagyon finom meleg. A tó vize viszonylag mély, és mivel keskeny, nem nagyon borzolja, keveri össze a szél. A hőmérsékleti rétegek tehát jól elkülönülnek. Ezt érezni úszáskor, ha jó a vízfekvésed, csak a finom melegben siklasz.

A tengervíz sótartalma 35-40 g/liter, az kurva sok oldott sót jelent (az édesvízé 0,1-0,5 g/liter). A 40g só, az két-három diónyi mennyiség.

Morotva. A folyó egykori főmedrének természetes lefűződésével keletkező tó.
A Szelidi tó természetvédelmi kuriozitását a trópusi és szubtrópusi származású algafajok adják (idefújta őket a szél?).

Sokkal jobb hely, mint a Balaton, és nagyon kevesen voltak, ez főszereplő e megállapításban. Augusztus van, lusták vagyunk. Illuzórikus, a valóságtól távol eső, hogy nyaralunk, hogy ott és akkor képesek vagyunk mindenre messziről tekinteni, mindent érintettség nélkül megragadni, olyanok vagyunk az eseményeknek, mint a parti szélnek a neutrínó.

Tömeges békajelenlét tapasztalható. Sz.J bottal piszkálja őket, és ugranak. Volt egy kislány a sáros vízben, kimászott, kérdezte tőle az anyja, hová megy? Békát keresni - válaszolta. A békákban van valami céltalanság. Nincs bennük, hogy hová fognak ugrani, csak annyi, hogy innen el.

Pajtás #544. Soha nem láttam még olyan táblát, ami a tiltás illusztrálására tacskót használt volna. Sámli miatt meg is voltunk sértődve. Általában a boxer a tilos, esetleg a németjuhász.

A horgászegyesületek létszámra biztosan sokszorosa a Magyar Gárdáénak. Tagságuk túlnyomó része féfiakból áll, akik szervezetten sem balhéznak, hiszen a horgászást azért csinálják, hogy ne kelljen semmit se csinálniuk. Nem szólnak bele semmibe, ami nem hal vagy tó. Tömegesen ártatlanok. Ilyenkor egy pillanatra képes vagyok hinni a politikai nemzet racionális és konstruktív fogalmában, a normalitás uralmában.

Pajtás #543. Marx-Engels-Lenin. Azért ezek a kommunisták tudtak valamit, nem? Ilyen szép formáját adták az arcok felvonultatásának. Sorolható arcok, mint a színes műanyag dizájnerszékek. Egyenklumpa, egyenkabát, egyenrogyasztás, a friss eső szaga a laza dekk fölött.

Budapest, Nádor utca, 2008 márciusa. Vannak képek, amiket nagyon szeretek, de nem nagyon tudok róluk beszélni. Hogy ez pl. miért vicces, mitől vidám és miért kedves nekem, annak egyáltalán semmi köze M-E-L-hez.

Drága olvasó, untatlak még, főleg, ha nő vagy, és az vagy,

itt elkalandozok, (szün) ...

de relatíve, tehát hozzám képest biztosan az vagy...

uhh.

Tehát a felső-bajorországi SC Oberweikertshofen telephelyén a legszebb dolog ez volt. Ámulva álltam.

Pajtás #542. Parafa nyél és vászon. Partjelzői zászlók, mint a pálya tartozékai a játékvezetői öltözőben, az öltözőpadok feje fölé szögelve, szemmagasságban. Melyet a klub szolgáltat a bírói triásznak, ha valaki esetleg otthon felejtette volna a saját, kevlárnyeles, összecsavarható, rostfrei und gore-text integetőit. Egy német bajnokságban minden bíró ad magára, de tévedni tévedhet.

Pajtás #541. Stoplismosó készülék a felső-bajorországi SC Oberweikertshofen bundes sokadikligás (de azon belül kiváló!) futball-egyesület telephelyén. A létesítmény játékosbejárójához telepített eszköz egy kútgyűrűn áll, azon rács, a közepéből függőleges szárban áramlik a víz a hatszög alakban összehegesztett négyszögprofil kerethez, ami elosztja azt a csapok felé. Mindehat csap megnyitása esetén a nyomáscsökkenés már jelentős lehet az egyes kimeneteknél, mint amikor a közös zuhanyzóban elfogy a meleg víz sugára, ereje; de a szerkezet jól szolgál, hisz használják, tanú erre a tövében elhelyezett köteg kefe.

A füvet gyakran nyírják, a cipők tele vannak a friss nyírás szálaival, csomóban áll a labdarúgók bokáján (a személyes tapasztalataimról beszélek), ilyenkor milyen praktikus talpunkat a rácsra támasztva lesúrolni a csukát. Amikor én focista voltam, nekem ilyen nem volt, és irígye vagyok.

És szép, ipari esztétika. Ennek legalább van értelme.

Azt jegyezném még meg, hogy jó harmadik ligás labdarúgónak lenni ugyanolyan rang, mint jó messinek lenni. Nem összehasonlítható, de ugyanolyan.

Pajtás #540.
Gyuszi, hozzál két villát.
Magadnak is hozzál.
Gyuszi, te kanállal eszed ezt? Azzal-e akarod?
Egyed meg, nem lesz otthon, nem főzök ma már, ezt eszed, ha enni akarsz, Gyuszi.
A szádat töröljed meg.
Add ide a szalvétádat.

És Gyuszi hozta, adta, ette, és, ha elfogadjátok tőlem, akarta is.

Pajtás #539. "Akárki más büszke vóna rá, hogy megbaszták a Falk Miksa utcai műkincses cigányok". Jelentsen ez akármit is, bár feltételezem, szó szerinti (nőről van szó).

(Kölcsönvett mondat, idézet az eredetiben, via Herizonford.)

Pajtás #538. A férfi a széles kiterjedésű napilapot a helyszűkére tekintettel összehajtva olvassa. (Például a Magyar Nemzetnek volt (nem a mai MNO, régenről beszélek, ti még gyerekek voltatok akkor, és ez itt nem politikai tartalmú kijelentés) (bár azt is szívesen) egy olyan korszaka, amikor igazi faltól-falig újság volt. És azok a pontok, a változó számú, nagy díszpontok a fejlécében, amiket sosem értettem.) Ilyen nagy újságot nem lehet kiterjesztve olvasni a hetesen. És van egy pillanat a sorokon haladásban, amikor a flekk a hajtáshoz ér, és az olvasó a hajtás ívét mindvégig sugárirányból szemlélve átfordítja a lapot. Átbillenti. Vannak emberek, a hajtásnál az újság élét olvasók. Pedig a kép nem is mutatja (mert lemaradtam, bocsánatot kérek, nincs a képen a poézis, de tudtam, hogy ezt akarom megmutatni). Szóval nem lehet látni, hanem fel kell eleveníteni a korábban már maga által is látottat, és megörülni a felismerésnek. Az én olvasómban kell költészetnek lennie, de van, mert érti.

Pajtás #537. Szerettem volna ilyen diákmunkát, amikor diák voltam: az erő ül és néz, megfigyeléseket végez, azokról jegyzeteket készít, melyből értelmes követeztetéseket von le. Von le valaki, de én vonnék. Olyan kis kompakt történet a felhasználói igénytől a módszeresség kitartó monotóniáján át hasznosságig.

Forgalomszámláló a Hungária krt-on, egy néma járdaszigeten egyedül ül, szemből a villamosmegállóból bámulják, akiknek arra a pár percre semmi dolguk. A hajtogatós horgászszék külön tetszik. Húz egy strigulát, húz kettőt, húz kilencet, és a tizedikre áthúzza az előző kilencet, egy autó - egy strigula, tíz autó - tíz strigula. S ha a villanyrendőr elengedi a három sávot, és tömött sorokban érkeznek az autók, akkor ugyan mit csinál? Tippel, nem?

Megfájdult a nyaka.

Pajtás #536. A 80-as troli felsővezetékeinek sugárirányú tartókábeleit ez a gyűrű fogja össze középen, a kanyarban, ahol a troli a Keleti pu. mellett megfordul. Ennek legalább van értelme.

Pajtás #535. Magyar táj, ez. Vidékre mindig a "PUSKÁS" feliratú piros futball-mezemben megyek, mert a vidékiek azt szeretik, érzik benne nemzeti összetartozásunkat. Én is szeretem a nevezett labdarúgót bal lába uralkodói eleganciája miatt. (Tényleg működik. Sokkal egyszerűbb a panziótulajdonossal beszélni. Nem onnan indít, hogy köcsög pesti.)

Az utak hepehupásak, az egyenes szakaszok unalmát az Alföld a burkolat-egyenetlenségekkel díszíti, és messziről mindig csak a templomtorony látszik a falvakból, ahogy annak a hagyomány szerint látszania kell, kiemelkedve a fasorokból, s ilyenkor népszerű elődömre, Petőfi Sándorra gondolok. A módosabb falvak a pléhkrisztusokat a kétezres években lecserélték betonra, megfújatva kályhaezüsttel.

Nincs az úton más, csak én, a nőm és a kutyám, meg a 60 fok Celsius talajhőmérséklet, ami ellen felesleges öntözni. Az Alföld gyalogosan lenyűgöző. Egyedül a semmi közepén, balra kukorica, jobbra napraforgó, és a nyírt padka, amitől tágasnak tűnik a strandhoz vezető műút. Négy kilométer a falutáblától, ott lesz a homokos strand. A helyiek kedvesek és készségesek, üdv rád és házad népére, te jó szántó-vető.

Egyre nagyobbra gondolok már. Felolvasom a fejemben a neveket, a neveiket azoknak, amiket látok. Eldöntöm, hogy ki a szabad ember és ki a felelős. Mindenkit nem kezelhetek egyformán, nem mindegy, nehéz a fa gyökereinek megkapaszkodni a téglák között, és tevének a tű fokán. A karodon feláll a szőr, ha jövök. Millió angyal énekel, ezer trombita szól, a tyúk magához hívja a csirkéit, a szűzek megborotválják a hajlataikat nekem és számomra, a puszta üres, valaki meghal és valaki megszületik ilyenkor, és én mindezt látom, én táncolok a forgószélben. Aki igazságtalan hadd legyen igazságtalan ezután is, aki igaz legyen igaz még, aki mocskos, az fertelmes lesz ezután is. Hallgathattad volna, ami hosszú idő óta meg vagyon írva. Nehéz néked az ösztöke ellen állítani a faszod. Száz méretik meg és egy igazul. És eljön az én királyságom, és meglesz az én akaratom, mert amit lefényképezek, és ráírom, hogy micsoda, az sokáig ott lesz a googliban, és az a tudás. Fakó lovon ül a halál, és utána a pokol következik, I man (=ámen).

Pajtás #534. Boronanyom, vagy kultivátor, nem értek hozzá, majd lesz remélem, aki tisztázza. (Kedvencem még e területről a töltögető eke.) Ismeretlen tájművész alkotása Géderlak határában, augusztus 20. Az emberi intelligencia geometriai nyomokat hagy maga után, onnan ismerni fel (és díszítőértéke is igen magas). Istenem, mondjuk divatba jönne a kalocsai helyett.

Pajtás #533. Nem, a halott harkály, az ilyen. Nem körítik események, hanem mozdulatlan. A mozgással ellentétben. Két hónapja volt, azon a reggelen elragadott a megrendültsége.

További bejegyzések ebben a témában:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26