Itt van az ingatlanos (Korporai Béla nevű nő, ezzel a névvel muszáj kiszerkeszteni, azonnal regényalakká teszem: kor-porai, corporate, isteni neve van, elnézést, hogy egy névvel játszok, illetlen), és azt adja az értésünkre, hogy Margitért nem kapunk többet 15milliónál. Margitnak hívom a lakást, szerbusz, Margit - köszönök neki, ha hazaérek -, anyai nagyanyám után, aki oly otthonos volt. Otthonosan helytülő életmódot folytatott, mint a tengeri uborka. Rohadt meleg van, ilyenkor egy pohár vízzel a magam mércéje szerint meg kell kínálom, két emeletet gyalogolt fel. Az ingatlanos körbesétál, kérdez párat, mi szerényen dicsekedtünk Margit, a ház, a lakóközösség erényeivel, egyenes szilárdsággal nem kendőzzük apró hibáit, és vagy a tapasztalata-szakértelme óriásai, vagy csak ennyi érdekli, de nagyon röviden felszorozta a négyzetmétert (63) a helyben szokásos forinttal (200-250), és lehatárolja, határok közé illeszti, kategorizálja a reményeinket. Hát amikor vették, akkor még nem itt voltak az árak, ahol most.

Nézegeti a dolgaimat, a fegyvereket a falon, Miss Szerdát, és röhög, hogy a postaládákba rendszeresen bedobált lakáskereső hirdetéseket gyűjtöm a cipősszekrényre hűtőmágnesezve; egy színnel, de abban változatosan megnyomott, piros-kék-zöld, többnyire kézzel rajzolt és vidáman szövegezett, spontaneitásra törő kis remekművek ezek, az ezerből egy csak bejön alapon szórják a szélbe, r-stratégista, mint a spam, mint a pollen; a szöveg lakást akar, pont itt, pont az enyémet, napfényeset, kedveset, ami éppen a szerzőnek eszébe jutott, és én örülök, kielégít, hogy másnak az kellene, ami nekem van, úgyhogy gyűjtöm győzelmem e trófeáit, más meg slusszkulcsot pörget, de az közönséges.
Az ingatlanos röhögött.
- Tudom, hogy ezek a cetlik nem valódi emberek valódi vágyai, persze, hogy ügynökségek nyomják őket... de nem akarom megsérteni ezzel - mondtam az ingatlanosnak, és néztem rá nemis-nemis -, egy mondatban tettem áttetszővé akkor az ingatlanost, egy ipari gépsor részévé és robottá. Nyilván csak ügynökségek.

Az ajtóban még suttogva megkérdezte, hogy lakik-e a házban kisebbség, szolídan szaloncigányozunk mi, középosztálybeliek, ezt az információt igényli a piac, tehát valid. Nem lakik (de igény, az volna rá, hogy fordítsak a sémán).

A pohár vizet, azért azt elfogadta.