Sámli menj onnan, anyád rávarrja a seggedre a kabátgombot. Nagyon kedves, hogy ennyire szeretsz ráfeküdni, de beléd fog állni a tű véletlenül, te. Mindig ezt szereti csinálni, és csak ezt. Bemászik Sz.J ölébe és pislog. Azért furcsa ennyire ambíciók nélkül élni.

Egészen érdekes a kutya szívverése, gyere, tapintsd ki. Van egy normál tüdüp-tüdüpp, és néha felgyorsul - Sz.J becsukja a szemét, a keze a kutya hasán nyugszik könnyű érintéssel, és úgy közvetíti a belső csodákat, mint egy médium.

Szétmarja a járdára szórt só a lábát. Délelőtt kenegettem Níveával.
Ez még februárban volt.
Megmutattam neki az utat a déli séta alatt, erre gyere, kimentünk az autóútra, a felezővonal a hó alatt, porzott körülötte a hó, ahogy két gépkocsi (használja még valaki ezt a szót?) között átfúrta magát a nyomomban, és először bizonytalan volt, hogy csíp-e, nem csíp? - és 50 méter után megnyugodott, bízott bennem és simán jött utánam. Amikor autó jött, félrehúzódtunk és elengedtük, mondjuk ezt hétköznap nem csinálnám meg.
Élvezetes volt a tél puhasága.

Beszéltem az állatorvossal, azt mondta nem nagyon tudunk mit csinálni, próbáljuk elkerülni a felsózott részeket. Egyedül a kutyacipő védné meg. Neki is tacskója van, azt mondta nagyon szenved a tacskó, az övé még el is fekszik, ha belelép a sóba és elkezd visítani, a hátára fordul, hisztizik. Már majdnem ott voltunk, hogy nekem kellett vigasztalni az állatorvost.
Otthon Neongranormonnal lehet bekenni a talpárnáit, hogy gyógyuljon. A Níveánál jobb.
Az isteni Neogranormon.
Este már azt is kipróbálta, hogy két lábát emelte fel szenvedései demonstrálására: a bal elsőt és a jobb hátsót. Vasárnap próbálkozott azzal is, hogy egyszerre emeli fel a két hátsó lábát, de az nem ment.

Kereskedelmi rádió riportere: "Aki rosszul érzi magát az utóbbi napok időjárása miatt, annak figyelmébe ajánljuk, hogy az erdélyi Bodzafordulón (lakossága 300 fő, Kovászna megye), már második hete folyamatosan mínusz 20 fok alatti a hőmérséklet. Stábunk felhívta a polgármestert, és érdeklődött a megváltozott életkörülményekről, mivel ma hajnalban rekord hideget (-28,6 Celsius) mért a Román Meteorológiai Intézet kihelyezett műszere".
Polgármester: "Fogas az idő az igaz, de itt ilyen a tél. Áram van, víz van, a hivatalnak van annyi fája, hogy a szükségeseknek odaadhassuk."
Riporter: "És milyen rendkívüli intézkedéseket terveznek a nagy hidegre tekintettel?"
Polgármester: ??? (azaz: nagy csend)
Riporter: "Ööö... arra gondolok tehát, hogy mik azok a döntések, melyek eltérnek a normális életviteltől?"
Polgármester: (kis csönd után) "Éccakára bégyühet a kutya."
(népiesch anekdot)

A Germanus-parkból felrebbent előttünk egy hatalmas kacsa, és elhúzott a Duna felé. Egy fél kétkilós kenyerdarabot zabált az egyik fenyő tövében. Nagyon meglepő volt, egy hatalmas, színes tollú kacsa csattogó röpte.

A Vérvizsla.
A Gonosz Vén Kopó. (Őt mostanában már nem láttam, talán meghalhatott.)
A Hengeres Labrador kerregős pórázon.
Egész listánk van az ellenségekből a környéken, akikkel Sámli össze van veszve és kerülgetjük egymást sétakor. A kutyák társadalma. Az emberekre szinte nem is emlékszem.

Sámli sétáltatva, szaratva, etetve. Én megzuhanyoztam. Laci hozott egy dobozt, 3 gombóc van benne: vagy édesség, vagy hús, szurkolj.

Sámli dolgai nincsenek rendesen megírva, megírva egyáltalán, viszont valódi érzelmek.

Sámlit ebéd után kivittem Kerepesre, türelmesen tűrte, hogy vévigcipelem a városon. Lemradtunk a HÉV-ről, az Örsön ücsörögtem 20 percet a padon és bámultam a lányokat (beszarás), olvastam is. Sámli reszketett a szatyorban, aztán rendetlen volt a domboldalon, hogy végre kiszabadult, tudta, hol van. Berohant a kertbe, üdvözölte a haverjait, még a pórázt sem tudtam levenni róla. Később telefonált Ica néni, hogy végre tevékenyek a kutyák, együtt ugatnak meg mindent, ami mozog. Sámli energiát visz a vidéki hétköznapokba.

Konkrétan arra gondoltam, és ezt a többiek is tudják, hogy a csávó vég nélkül arról posztol, hogy a kutyája beszart vagy hányt vagy hányást evett vagy szart evett, és mindezt leginkább a lakásban, de amúgy bárhol, bármikor.
Igen. És együtt is alszunk vele. Ha végre megértek valamit, az lépjen túl a személyesség ingerlő kisszerűségén.

(Megjegyzem, tényleg ezek a meghatározó és visszatérő események. Egyéb boldogságunk ehhez képest csupa véletlen. Te el nem tudod képzelni, milyen boldogan rohan a Sámli egy kört, miután szarik. Egyszerűen boldogsággal tölti el.)

Sámli elfeküdte a fülét, és most pont úgy áll, mint egy fajtiszta tacskónak.
Hajlakkot! Hajlakkot! Próbáld meg rögzíteni!

- Az öregekkel kapcsolatban meg elég elkeseredett vagyok, szedtem már össze tehetetlenné vált emberi lényt így a padlóról, aki hülye döntéseket hozott, hazament a kórházból, mert utálta a kosztot, azt mondta, majd főz magának paradicsomlevest; elsett, képtelen volt felállni, órákig lehetett ott, maga alá vizelt; és amikor megtaláltam, csak sajnálta magát, azt mondta: "borzasztó, borzasztó" - semmi más nem volt a szemében. Még szégyen se, csak az önsajnálat.
- Kitalálom, szerinted a kutyái csak azért próbálták megvédeni, hogy legyen aki majd eteti őket.
- Hát főleg. Tegyük a szívünkre a kezünket, főleg. Sámlinál sem tudom igazán, hogy mi van.
- Vannak olyan kutyák, akik lefekszenek a gazdájuk sírja mellé és várják a halált, vagy volt az a kutya amelyik hetekig éhezett a lakásban a gazdája hullája mellett, de akkor sem evett belőle. És vannak nagylelkű emberek, akik hasonlókat tesznek. De valóban, mi nem tartozunk ezek közé, ezért irreális elvárás lenne a kutyánk felé, hogy ő viszont így viszonyuljon hozzánk. Azt kapunk amit nyújtunk.
- Lehet, hogy igazad van, és mindez a mi szegénységi bizonyítványunk, ürességünk. Nem tudom.

Nem volt jó éjszakám, eleve fordítva feküdtem be az ágyba, lábtul, és amikor szokásosan felébredtem f3-kor, nem tudtam visszaaludni, lemásztam a kanapéig két pokróccal meg a laptoppal. Ott hűvösebb volt.
Alszok inkább Sámlival.
Nulla fok körül van odakint, de fúj a szél.
Unatkozom kicsit. Melegít a Sámli, a lábháromszögben alszik, szól a Bartók. Kíváncsiságból ránehezítettem a lábam, nem bánja, maradt fekve.
Jószagú a kutya, bízni kell benne.
Plüssborítású a kutya, bízni kell benne.
Ne dugd már ide a fejedet, nem tudok dolgozni. Belelóg a füled a betűk közé. Süllyedj el - és nyomom le a hónom alá a fejét - most nem lehet bújni.
Inkább elintézem, ami a fejemben van.

Sámli megijedt egy hóembertől a Gizellán, ahol a boltok előtt az a kis placc van, és nem ugatta meg, egyáltalán nem tanusított bátorságot. Nem történt semmi, csak meglátta, és megijedt. Kíváncsi lettem volna, milyen hóembereket építenek mostanában, gömbökből hengergetettet, vagy tapasztott oszlopszerűt-e? És van-e szeme meg szája legalább rajozolva. De Sz.J nem válaszolt részletekbe menően. Az egészet hallomásból tudom. Lehet, hogy igaz se.

Sámlinak 7 forgója van. Egy-egy a jobb és bal melső lábán, a könyökén; egy-egy a seggén, az ülőgumók közepén; és három a mellkasán: egy középen a szegycsont tetején, ahol kétoldalról összefésülődik a szőr, és egy-egy majdnem a melső lábai tövében. Rengeteg forgó, a kutya olyan, mint egy majális.

Sámlit sajnos nem lehet azzal piszkálni, hogy csiklandozom egy hosszú hajszállal a seggét. Sámli, fordulj meg, a képes feledre vagyok kíváncsi.

Sámlit jobbról engedtem felugrani a kanapéra reggel, azonmód kilökte a kávésbögrét a kezemből, kilöttyent, mérges lettem rá, lezavartam, feltöröltem papírral. A kutya bunkó. Utána a konvektor előtt feküdt sértetten.

Sámlit akartam hotdognak öltöztetni a farsangi szezonban (és nem emlékszem, hogy láttam vagy olvastam volna az ötletről). Az én terveimben egy rendes hosszú bagett, valódi pékáru szerepelt. Két fél veknit kötöttem volna a kutya oldalára.
De akkor megeszi a saját jelmezét, nem?
A végén, miután kiszerepelte magát. Szereti a kenyeret, de szerintem nem enné meg. Aztán leszedném róla, és akkor megehetné. És micsoda abszurd lenne, a hotdog, ami megeszi önmagát. Ki kéne próbálni.

Amit mostanában Sámli megtanult, azok akadály-leküzdő, fizikális képességek: kerítés-lábazatot átugrani, és felmászni a székről lefelé rámpaként kinyújtott lábamon.

Ma a Népligetbe megyünk sétálni, vadi új fákat hugyozhatsz össze.

Sámli, olyan fura szag jön belőled. Én nem akarnálak megsérteni, de ez büdös.
Nem is tudom, hogyan bírta ki nélkülem napokig.
- Mit csináltál a kutyával? Ez egy rendes kutya volt, most meg egy apatikus, mocskos dög. Sáros a lába, rá van száradva a sár a körmére.
Meg kellett törölni, de ezután sem voltam meggyőződve, hogy kanapé-kompatibilis.
Mindig kinyalja a másik két kutya lábasát, nem mintha azok nem nyalnák ki, de Sámli rendületlenül keresni a lehetőséget, és az utolsó molekula táplálékot is próbálja megszerezni. Miután a két nagy végzett az evéssel, vár még 5-10 percet, mert az evés joga barátok közt is komoly dolog, és csúnyán lemorognák, ha alkalmatlankodna, de azután nyíltan és egyenesen odamegy a lábosaikhoz és ellenőrzi őket. Kinyalogatja a töküres lábasalját.
Ma esett, és a két lábas tele lett vízzel, Sámli csak nézte, zavarban volt, aztán elkezdte kilefetyelni az esővizet a Lili lábosából, és megivott vagy fél liter vizet, mire feladta. A szaga olyan volt, gondolta, bár egy idő után tudomásul vette, hogy víz, hát csak víz.
- Örülj neki, hogy el van fáradva.

Másnap befeküdt az asztalom alá, kicsit büdös. De azért szerencse, hogy nem fürdettük meg tegnap. Imádja a friss havat, annak ellenére élénken kajtat és szórakoztatja magát, hogy minden vizes és hideg van, az orra hegyén fehér crusta ül, egy koktélcseresznye ez a kutya. Leesett megint 5 centi hó, nehéz, vizes.