Nápoly #3. Az útikönyv kiváló megfigyelésekben gazdag és érdekes olvasmány, ezt szögezzem le előre. Utána fikázok, aztán megint elmondom, hogy milyen jó könyv mégis.

Csak rendszerezetlen és terepen nagyon nehezen használható. Semmit sem találni meg benne, és nehezen azonosíthatóak az objektumok; a mediterrán városokban egyébként is mindennek sok neve van, vagy a nevek hosszúak és a különféle szerzők változatos ízléssel használják azok elemeit az utalásokban. Se rendes térkép nincs benne, csak valami máshonnan lopott kis vacak, se névmutató. Botrányos szerkesztői munka.

Egy útikönvv manapság úgy működik, hogy ad egy listát a kötelezőkről, vannak benne színes képek, hogy a hülyék is megismerjék az Eiffel-tornyot, és minél kevesebb szöveg van benne, mert az fárasztó. Na, ez nem olyan. Ebben sok szöveg van és alapos, éhesen tudnivágyó, érdekes, jól megírt helyszínrajzok. Sok személyes élménnyel a nápolyi létezésről és arról a permanens idegösszeroppanásról, ami a város maga. A jó tájleírások nem arról szólnak, hogy mi van a tájban, hanem hogy egy tehetséges szemlélő mit gondol a látványról.

Melegen ajánlani tudom.
Sárga színű, széteső papírkötés, mint tárgy keskeny és magas, zsebkompatibilis.

Monos János: Nápoly, Pompei és a Vezúv (Dekameron útikönyvek, Budapest 2006)