Nagy megtiszteltetés volt az NBI-es meccs előtt játszani. Kaptunk mezeket a tribün alatti öltözőben, igazi szar szúrós műselyem mezeket, térdig ért, a nadrágba meg be volt varrva a hálós gatya. Eltérő vélemények voltak arra nézve, hogy kell-e ehhez alsót venni, én vettem. Engem az én gatyám érintsen. Háztartásbeli asszonyok mostak a focicsapatokra akkoriban, batyuban elvitték az átizzadt mezeket és egy hét múlva visszahozták vasalva. Furcsa szaguk volt, idegen lakások, idegen víz és idegen mosószappan szaga.

Az edző két csapatot csinált, a jókat és a rosszakat, mert akkor sok a gól, látványos a játék és a nagyközönség, az igazi meccsre váró kedvét leli. Voltak ott az egyesületben igazoltan, régen focizó fiúk, gyorsak is és focistásan önbízók, nagy átadásokkal, a szélen elfutva lőttek nekünk sorozatban gólokat, taktikusan, felnőttesen, nagyon elmentek hat vagy hét nullra. A magyar utánpótlást a mai napig hamarabb megtanítják a taktikai játékelemekre: hogyan fuss el, hogyan építs fel egy támadást, mikor rúgd fel az ellenfelet, mert muszáj - mindezt a labdakezelés és az erőnléti felkészítés helyett, ez nagyon látszik később.

Dühös lettem.

Mindig vannak feláldozható emberek, vesztes helyzetbe hozott emberek.

Felvettem a kapustól a labdát, azt akartam, hogy adja ide, ordítottam neki, erre, még a mozdulatra is emlékszem, tempóból a hosszú és laposan pattogó kigurítást levenni a tizenhatos sarkánál és még előtte felnézni, a támasztó lábra érkezel hátrafelé és fél kettőre teszed magad elé a labdát, ez tanult megoldás volt. De onnan nem, onnan csak a grund fákat kerülgetős és vakondtúrásos rutinja, a megszállottság, ahogy a csatár előtt megjátszható folyosó nyílik a pályán helyezkedő masszában, és ez a nyíló lehetőség szív be és az előrehaladásod folyamatosan teremti is azt, és mindig van merre indulni; melletted futnak fel a csapattársaid, akik az első 30-40 méteren el sem hiszik, ami történik, a hangulattól pont 2-3 ütemmel elmaradva, de megosztva a védfal figyelmét és ezekbe a lehetődégekbe be tudsz rontani, egy Zrinyi Miklós, a félpályáig csak két ember jön ellen, őket lendületből, de onnantól már nagyon sok, sűrűsödnek, meg is akadok. Mindent csináltam, bedöntőset, elhúzósat, Cruyff-fordulót, pedig nem tudtam, mi a neve, verekedtem a labdáért három védő között, kavarogtam a bizonytalan és egy helyben megrekedt rugdoskósásban és sikerült kibújnom. Kicseleztem az egész pályát és gólt rúgtam. Egészen közelről, a kapus mellett nagyot akartam lőni, bikából, csak nem bírtam, a labda lassan, többet pattanba ment be biztonságos fél méterrel a kapufa mellett, de olyan közel voltam, hogy nem számított a lövés gyengesége. Kicsi gyerekek voltunk, 10-12 évesek, egészen közel kellett menni a tizenhatoson belülre, hogy egyáltalán el tudjunk rúgni a kapuig.

Csodálatos gól volt, a gyér, a nagymeccsre váró közönség, munkásemberek és kohász nyugdíjasok állva tapsoltak. Mit csinál az a kis szőke! Én még mindig dühös voltam és egyedül mentem vissza a felező mögé, mert a saját csapatomból sem ismertem igazán senkit. Csak a kapusomat, aki legurított.

***

Ugyanez megzenésítve. Köszönöm.