Pajtás #379. A WestEnd mellett láttam egy kutyát, a ravasz szökőkútban állt és harapta a vizet. A vizet nem lehet megharapni, tapsztalta újra és újra a kutya, de egy kutya csak harapni tud és ugat, ha felbosszantják. Ha kalapácsod van, mindent szögnek nézel.

Időkapcsolt kreatív kút, ez a neve.

A víz ritmikus kombinációkban lő kifelé a talajból, minden gejzíresedést hangos blutty előz meg, mély hang, aztán kicsap a víz is. A kutya vadászott a vízsugarakra, leszegett orral koncentrált a lyukra, ha messzebb tört elő a víz, odaszaladt és oldalbaharapta, néha hasonlőtték, ágyékon; csapásokat osztott és kapott. Egy idő után már nem hagyta magát átverni, csak az a két-három lyuk érdekelte, ami a közelében volt. Várta, hörgött, toporzékolt, odakapott, harcolt vele, pörgött, ha a hátsóját lőtte meg alulról, fel volt háborodva. Oldalbavágta egy víz, elugrott jobbra, de a szökőkút akkor kezdett el sorozatot lőni, futóvizet, egymás után törtek fel az egymás melletti gejzírek sorban, a kutya minedegyik elől jobbra oldalazott, és megkapta oldalba-ágyékba a következőt, a szökőkút végéigkergette a széléig, az eb extázisban hörgött, és annyira frusztrálta a sorozat, a fokozás, hogy csak rázta a fejét és elszaladt, nyakába szedte a lábát és remegve rohant a fűbe. Egy perc múlva jött vissza és kezdte előlről az egészet.

Fiatal, 2-3 éves harcikutya kan (ezeket sose tudom, pont micsodák), élénk és agilis.

Kurvajól szórakozott. Hárman néztük, mi is.