Teflonszalaggal körbetekertük a menetet, a megszorítás irányába (nem politikai áthallás), hogy a szalag majd magától belepréselődjék a menetbe, és tömítsen. Szét kell teríteni a szalagot az ujjaddal, ahogy kerülgeted a menetes csonkot, hajlamos összepöndörödni. Régi mesterek megvetik a teflonszalagot, és a kócot preferálják, biztos igazuk van, de én ezt nem értem.

Nyomás alig volt benne, csak annyi, amennyi víz felette volt a bojlerben, mert a hidegvizet elzártuk előtte (időben s hálózatban). Pikk-pakk készen lettünk a bojler túlfolyószelepének cseréjével. Két vodkától valék  lendületes. A nagy villáskulcsoknak csőfogóval ellen kell tartani, különben leszakadnak a csonkok. Olyan igazság ez, mint a gyertyák tövig égnek.

A folyamatot az segítette, hogy minden anyag rendelkezésre állt.

Nekem az tart sokáig az ilyen munkákban, amíg kitalálom, hogy milyen anyagok kellenek hozzá. És állok az Obi gondolái előtt, polcai között sokáig, és hasonlítom össze, elemzem, vizsgálom és ellenőrzöm a szemem előtt felvonuló kis szarokat, a milliónyi ismeretlen eszközt, gyártmányt és segédanyagot, méreteket hasonítok össze, lépésről-lépésre, majd sok-sok visszaugrással megbizonyosodok és nyugtatom magamat, hogy majd jó lesz, ez kell ide, az nem, és azt visszateszem, és próbálok rájönni, mi mire való az a rengeteg basz, megtanulom a nevét és lassan elfogadom, hogy mire is van szükségem. Megszokom. Ezek órák, félórák, amíg állok az Obi polcai között és gondolkozok. Ilyenkor néha már néznek. Vagy megáll egy szaktárs a sor végébe, és fennhangon felkiált, hogy "elnézést kérek, tudja valaki, hogy hol vannak a fiber szigetelések?" - együttérző derültség oldja a koncentrációt.